A szerző halála? Hát igen.
Olvasunk
valamit, novellát, verset, bármit, és közben nem tudjuk, ki is beszél „egészen
pontosan” mihozzánk. Jól van ez így, mondják, ne is akarjuk ezt mi tudni:
szövegek vannak csupán, hangok és betűk, jelzők és igeidők, maximum különféle
teremtett én-ek még – a Szerző fejébe úgysem látunk bele, ő halott. Meghalt, és
ezt még ő maga sem igen gondolhatja másképp, hisz írás közben valóban
megsemmisült, helyesebben nem volt azonos önmagával, „egészen pontosan”
biztosan nem.
Nincsen jelen a Szerző írás közben,
és nincs ott műve olvasása közben sem… életre kelhet viszont az átmenet ritka pillanatában,
a könyvbemutatón. Életre kelthetik őt a vendégek. A könyvbemutató látogatói ugyanis
– némileg paradox módon – nem a Könyvre kíváncsiak elsősorban, arról még úgysem
tudnak (szinte) semmit és nem is itt fogják megtudni (alighanem)
legfontosabbakat: őket bizony a Szerző vonzza oda.
Hát igen, mondjuk ki: az Embert enni bemutatóján ez történt.
A
Szerző a szervezőknek és az érdeklődőknek köszönhetően nagyon is létező alaknak
érezhette magát ezen a péntek estén, a zsúfolásig (de komolyan, dugig)
megtöltött Nappali Kávézóban. Sokaknak állóhely jutott csak, a kávéjukra is
várniuk kellett, de ez nem nagy baj talán. (Sőt!) Lett ugyanis köszöntő, meg felolvasás
a regényből, és lett beszélgetés, előbb mikrofonnal, majd mikrofon nélkül; lett
dedikálás rokonoknak és barátoknak (az üzletfeleikről nem beszélve),
mindenkinek; lett összemosolygás szerkesztővel, grafikussal, fotóssal, lett
koccintás sörrel, Unicummal és különféle házi pálinkával: lett Ünnep. A Szerző
Ünnepe.
A
végén pedig, mielőtt az Embert enni visszavette
volna jogos uralmát, megsemmisítve (még stílszerűbben: felfalva) az ő
teremtőjét, búcsúzásképpen lehetett még egy nagyot a Szerző vállára csapni: legyek
szíves sűrűbben írni ezt-azt, akkor gyakrabban lenne ilyen kellemes életre kelés.
és a könyvet itt lehet megvenni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése